Az amerikai musztáng
Fajtanévjegy Hazája: USA Marmagasság: 140-150 cm Súlya: Színe: minden szín Természete: nehéz, gyakran rosszindulatú, bátor, tanulékony, érzékeny, intelligens	(a képek nagyíthatóak)
Általános leírás A musztáng küllemében igen nagy változatosságot mutat, de jellemzőek a kerek formák. Érdekessége a fajtának a számtalan különleges jármódra való hajlam. Rendkívül kitartó, nagy állóképességű, biztos lépésű, kiváló vágtázó. Fejformájuk is nagy változatosságot mutat a durvától, az egészen finom, "spanyolos" formáig. Törzsük erős, izmos, lábaik hihetetlenül szilárdak, ellenállók. Többnyire egyszínűek kevés jeggyel, vagy teljesen jegytelenek.
Története A "musztáng" név a spanyol "mesteno"-ból ered, ami csavargót, gazdátlant jelent. Az ősidőkben egyszer már éltek lovak az amerikai kontinensen, de körülbelül tízezer évvel ezelőtt ismeretlen okokból kihaltak. Csak Cortes és de Soto konkvisztádorok, akik Florida táján szálltak partra, hoztak ismét lovat e földre. Természetesen ezek a lovak ibériai eredetűek voltak, még ha nem is hasonlítottak a mai andalúzhoz, vagy lusitanóhoz. A feltételezések szerint a hódítók berber és arab lovakat is vittek magukkal. Mivel akkoriban csak a szegények lovagoltak kancákon, senki sem gondolt a lótenyésztésre az Újvilágban. Egy idő után azonban túl drága lett volna minden elpusztult lovat Spanyolországból pótolni, így érkeztek meg az első kancák Európából. Az őslakosokkal folytatott háborúk során sok ló menekült el, vagy veszett oda a csatatéren. Az elkóborolt állatok ideális menedéket találtak maguknak Dél zöld erdeiben és gyorsabban szaporodtak, mint a ragadozók pusztították őket. 1680-ban azonban egy nagyobb spanyolellenes felkelés során a spanyolok, visszavonulásuk előtt, lovak ezreit engedték szabadon. Az első indián törzs, amely megtanult bánni e furcsa állatokkal, a "nagy kutyákkal", a pueblo törzs volt, amely a mai Texas, Arizona, Új-Mexikó, Kalifornia, valamint Mexikó területén élt. Mivel könnyebb volt ellopni, mint befogni a lovakat, számos éjszakai akciót indítottak az indiánok a katonák lovai ellen, így egyre több ló érkezett Amerikába, mivel még mindig a lehető leggyorsabban igyekeztek pótolni az elvesztett lovakat.
	A spanyol musztáng Ebben az időben keletkezett a legrégibb és ma a "legtisztábbnak" nevezett musztángváltozat: a spanyol musztáng. Ezek a lovak az ibériai lónak az új környezethez alkalmazkodott leszármazottai egy csepp berber és arab vérrel. A spanyol musztáng marmagassága 140-150 cm bottal - a felső érték a fogságban felnevelt állatokra vonatkozik. Felépítésük, többnyire "kerek" formáikkal inkább a berber lóra emlékeztet, mint az andalúzra. Ma a célzott visszatenyésztésnek köszönhetően ismét létezik néhány ezer példány ezekből a különleges állatokból, melyeknek génjei csak a nyugati államokbeli egy-egy kis ménesben maradtak fent teljes elszigeteltségben. A spanyol musztáng különlegessége fajtársaival szemben erős hajlama a poroszka és a négyütemű jármódokra, mint a tölt, a stepping pace, a running walk, a paso és a rack. A színek tekintetében a spanyol musztáng mutatja a legnagyobb változatosságot. Részben olyan színeket is látni, amelyeket más lovaknál egyáltalán nem is ismerünk.
A cruce musztáng Néhány területen, a hosszantartó elszigeteltség következtében külön musztángváltozatok alakultak ki. Ezek egyike a cruce musztáng, amely létezését néhány musztángbarát önfeláldozó segítségének köszönheti. Ezek a lovak szokatlan színeik miatt váltak híressé.	A sulphur musztáng A sulphur (sulfur = kén) musztáng az északi területeken él és primitív rajzolatával tűnik ki a többi közül, hátszíjjal és zebracsíkokkal.
A kiger musztáng Az ő vérükben is több ibériai nyom van, mint más vad fajtársukéban. Oregon délnyugati részének egy teljesen elszigetelt területén csak a hetvenes években fedezte fel ezeket a pompás állatokat az amerikai földművelésügyi hivatal. Akkor csupán 27 állat élt itt. Azóta befogták, megjelölték és rezervátumokba szállították őket. A kiger musztáng külsőre leginkább egy zömök berberre, vagy andalúzra hasonlít. Egyedei kivétel nélkül fakó színűek. Sörényük és farkuk gyakran két színű. Nagyságuk 140 és 150 cm között változik, néha előfordulnak nagyobb egyedek is. Mivel ezek a musztángok az USA-ban nagyon keresettek, árvereztek már el éves csikót 10 000 dollárért! A szabadság és a vadnyugat jelképe azonban a XX. század elején sorscsapásnak számított, hiszen elvették a farmerek marhái elől az élelmet és a vizet. Az ötvenes évektől helikopterekről lőtték le őket, és állatok ezrei múltak ki kínok közepette, mert csak megsebesítették őket, csikók haltak éhen halott anyjuk mellett. Másokat hajtóvadászatokon fogtak be és dolgozták fel a legszebb állatokat is egyszerűen kutyaeledelnek. 1970 körül a hárommillió musztángból már csak 14 000 példány maradt. Közelgett az amerikai legenda vége…Ma a BLM, az amerikai földművelésügyi hivatal felügyeli a csordákat és minden egyes állatot. Mivel a rezervátumok nem tudnak minden állatnak otthont adni, három- vagy négyéves ciklusokban minden csordából befognak néhány állatot, melyeket örökbe lehet fogadni. Néhány térségben a lovakat "csalilovakkal" terelik össze. Ezek speciálisan kiképzett lovak, amelyeket a befogás előtt néhány héttel, vagy hónappal a csordába helyeznek. Amikor elkezdődik az összeterelés, ezek a lovak jelre átveszik a csorda irányítását, így nagyobb stressz és ellenkezés nélkül a befogókhoz vezetik a többieket. Palomino Valleyben is működik egy örökbefogadó állomás, ahol 3-400 állat közül választhatunk, egységesen kb. 125 dollár minimális árért.
A fajta használata Testfelépítésétől függően kitűnően alkalmasak díjlovaglásra, jó western- és munkalovak, részben gyereklovaknak is használják őket. Nagyon tanulékonyak, ezért alkalmasak lovasjátékokra és cirkuszi mutatványokra. Egyetlen sportág létezik, amelyben a musztáng nemigen rúghat labdába, ez pedig a díjugratás. De táv-, vagy tereplovaglásokon jobbat nem is találnánk náluk. Különleges jármódokra való képességük pedig még a terápiás lovagoltatásra is alkalmassá teszi őket.