Régen a ló volt az egyik legfontosabb közlekedési eszköz. A korai XVIII. századig mindenkinek lóra kellett szállnia, aki hosszabb utat tervezett. A lovaglás akkoriban igazán nem számított szabadidős tevékenységnek, mint manapság, egyszerűen nélkülözhetetlen dolog volt. Egy jó lóval akár napi 30-40 km-t is meg lehetett - és lehet ma is - tenni, ami valójában nem egy egész napot, mindössze néhány nyeregben eltöltött órát jelent, ha ehhez jó iramot diktál a lovas.

Aki megengedhette magának, hogy egy úgy nevezett "Palfrey" legyen a birtokában, az azt jelentette, hogy valamilyen különleges jármóddal bíró lóval rendelkezik. Az ügető lovak sokáig a szegényebb réteg lovai voltak.

Ganglovak az Óvilágban

Amikor középkori képeket nézünk és egy kicsit elmélyülünk e korszak rejtelmeiben, újra és újra találkozunk a "poroszka ló" kifejezéssel. A poroszka leggyakrabban kanca vagy herélt volt, kis termetű, jó felépítésű, amely valamely különleges jármóddal rendelkezett. Különösen kedveltek és drágák voltak a fehér lovak, amelyek fehéren született egyedek vagy albinók voltak. Ezek általában az egyéb színű lovak árának többszörösébe kerültek. Az ilyen "Palfrey" vagy poroszka lovak hátán nagyobb utakat is megtettek. A sólyommal zajló vadászatokon is előszeretettel használták ezeket a lovakat, mert puha jármódjukkal nem idegesítették fel ok nélkül ezeket az érzékeny ragadozó madarakat. Maga a "Palfrey" szó az ibériai nyelvterületről származik, ahol a különleges jármódú lovakat "Astorcones"-nek vagy "Palefridi"-nek nevezték, és igen nagyra becsülték őket.

Különösen kedveltek voltak már akkoriban is a spanyol lovak, amelyek impozáns megjelenésükkel a nemesség igényeinek is megfeleltek. De vajon honnan ered a spanyol lovak gangos jármódja? Hiszen nagyrészt rajtuk keresztül jutott el ez a képesség a többi európai fajtához. A feltevés, mely szerint ez a tulajdonság a berber lovaktól származik, amelyik az ibériai ló ősének tekinthető, nyilvánvalónak látszik. Az afrikai és arab fajták pedig az ősi görög lovaktól örökölték ezt a képességet. Mivel az ókori görögök a nyerget nem ismerték, valószínűnek tűnik, hogy pusztán kényelmi okokból a gangos lovakat részesítették előnyben. Azt is mondhatjuk, hogy amíg az ember a ló hátán ült, addig mindig igyekezett ezt a körülményt a lehető legkényelmesebbé tenni.

Egyes országokban, így például Mongóliában és egyes észak-afrikai és arab államban a ló manapság is elsősorban közlekedési és szállító eszköz maradt, és éppen ezért ezekben az országokban a laterális mozgású lovakat őrizték meg, míg ezek Európa többi részén lassan eltűntek. Ez alól szinte csak Izland kivétel, ahol a vikingek és robosztus lovaik szinte egy "ganglovas monokultúrát" hoztak létre. Itt ez a negyedik és ötödik jármód nem tűnt el teljesen, még akkor sem, miután feltalálták a kocsikhoz a rugózást és később magát az autót is. És minő szerencse: a poroszka és "Palefridi" lovak eltűnése csak Európára korlátozódott.
1492-ben szállt tengerre Kolumbusz Kristóf, a spanyol királynő zászlaja alatt, hogy új kereskedő útvonalat találjon India felé. Azt persze mindannyian tudjuk, hogy nem jutott el Indiába, de felfedezett egy egészen új világot. A felfedezéshez és a meghódításhoz pedig ismét lovakra volt szükség…

Ganglovak az Újvilágban

Az első expedíció során Kolumbusz három hajója közül egyiken sem vitt magával lovakat. Később azonban, amikor az Újvilágban épülni kezdtek az első települések, már szükségessé váltak a lovak. Eleinte csak méneket hoztak magukkal - és nem épp az ibériai tenyésztés gyöngyszemeit, mert azokat a nemesség számára tartották fenn és csak később, az új helytartóval kerültek az új kontinensre. A spanyol nemesek körében szörnyű szégyennek tartották, ha valaki kancára ült. Ez a gondolkodásmód máig is fennmaradt Dél-Amerikában, a paso tenyésztők között. Így érthető, hogy miért nem lehet jól belovagolt paso kancát találni - ezeket ugyanis kizárólag gyerekek lovagolják, vagy a tenyésztést szolgálják.

Egy idő után a hódítók is rájöttek arra, hogy költséges dolog minden elveszett vagy elpusztult lovat az óvilágból, hajóúton pótolni. Szükség lett tehát kancákra is, és megindult a helybéli tenyésztés. Ezeknek a lovaknak az utódai tekinthetők a ma élő összes amerikai fajta őseinek. Az új gangos fajták megteremtéséhez adott volt a genetikai állomány. A későbbi telepesek pedig szintén értékelték az ilyen lovakat, amit a mai amerikai gangos fajták sokfélesége is igazol, hiszen ezek teszik ki az amerikai fajták jelentős részét.

A szó szoros értelmében vett első "fajták" egyike volt a Narragansett Pacer. Nem különösebben szép, főként pej és sárga színű egyedekből álló, kis termetű fajta volt, amely a poroszkáláshoz nagyon hasonló jármóddal rendelkezett. Abban az időben valószínűleg nagyon kedvelt fajta lehetett, hiszen James Fenimore Cooper "Az utolsó mohikán" című novellájában külön lábjegyzetet írt ezekről a lovakról: "…Rhode Island államban található a pejnek nevezett Narragansett, amely nevét egy ott élő indián törzsről kapta. Ott tenyésztettek egy fajtát, amely hamarosan Amerika szerte "Narragansett Pacer" néven vált ismertté. Ezek a lovak különleges jármódjuk, szívósságuk és kitartásuk miatt nagyon keresettek lettek…"
Az automobil, a vasút és a mezőgazdasági gépek megjelenésével természetesen Amerikában is drasztikusan visszaesett a lótenyésztés, egyes fajták, mint például a Narragansett Pacer is, kihaltak. Amikor a lovaglást a XX: század elején itt is felfedezték, mint szabadidős sportot, a gangos lovak újabb virágkorukat élték. Gombamód szaporodnak a fajták és a tenyésztő egyesületek. A nagy bemutatók, show-k elterjedésével a gangos lovak nagy számban kapnak szereplési lehetőséget.
Dél-Amerikában hasonló fejlődés zajlott le, de ezekben az országokban (Argentína, Brazília, Chile, Peru és a Karib-tengeri területek egyes részei) a régi spanyol hagyományokat sokkal inkább megőrizték; így a ló sokkal inkább státuszszimbólum, és csak a nagy marhafarmokon dolgoznak haszonállatként. Az emberek büszkék a lovaikra és szívesen szerepelnek velük - bizonyára ez is oka annak, hogy a dél-amerikai fajták, mint a paso fino és a paso peruano miért bírnak olyan nagy kisugárzással, amit az amerikaiak egyszerűen úgy neveznek: "showy".

Ismertebb gangos fajták

Paso peruano

Származás: Peru, Dél-Amerika
Kiinduló fajták: különböző ősi spanyol és észak-afrikai fajták, mint pl. az andalúz és a berber
A tenyésztés kezdete: 1534
Méret: 143-153 cm
Szín: nincs megkötés, de a tarkákat nem látják szívesen a tenyésztésben, a peruiak nem is veszik fel őket a méneskönyvbe. Az USA-ban azonban előfordulnak tarkák is.

Küllem: szembetűnő a rokonság a spanyol és észak-afrikai fajtákkal, kvadratikus testfelépítés, száraz, enyhén konvex fej, erős, magasan illesztett nyak, mély mellkas



Felhasználási terület: szabadidős-, túra- és távlovaglás, a jármódnak megfelelő díjlovaglás, show

Különleges jármódjai:

Paso llano: tiszta négyütemű mozgás és squared gaits,
paso gateado: ugyanaz a lábsorrend, de a ló hátulsó lábait szinte csúsztatja a földön,
paso sobredando: nagyobb iramnál használja a ló, és a llano-val ellentétben ez kicsit hasonlít a poroszkáláshoz,
entrepaso: itt a laterális elmozdulás még erőteljesebb, mint a sobredandónál, tulajdonképpen "megtört laterális jármód lebegő fázis nélkül". A paso peruano különlegessége e jármódok között a termino, amely során az elülső lábak enyhén oldalirányba is kitérnek, így a vállból kiinduló, gördülékeny mozgást tapasztalunk. Ez azonban nem tévesztendő össze az andalúzok "habverő-szerű lábmozgásával" hiszen a mozgás szabadon indul ki a vállból és semmiféle káros hatással sincs a ló egészségére.

Racking horse

zármazás: USA
Kiinduló fajták: walking horses
A tenyésztés kezdete: hivatalosan 1971-től
Méret: bármi
Szín: miden szín

Küllem: nincs különösebb korlátozás

Felhasználási terület: szabadidős lovaglás, show

Különleges jármódja: Rack (Singlefoot)

Különlegessége: A racking horse sokkal inkább bizonyos típusú gangos lovak gyűjtőneve, mint egy fajta. Ebbe a típusba sorolható a tennessee walker és a saddlebred, melyek közül sok racking horse-ként is törzskönyvezve van. A méneskönyvbe való felvétel feltétele csupán néhány küllemi adottság és a jármód, amely nagyon hasonlít a saddlebred lovak singlefoot jármódához.

Rocky Mountain Horse

Származás: Kentucky, USA
Kiinduló fajták: amerikai saddlebred, tennessee walking horse
A tenyésztés kezdete: 1918 (hivatalosan 1986-tól)
Méret: 140-160 cm
Szín: csokoládészín, lenszőke sörénnyel és farokkal a legkedveltebb, de más szín is előfordulhat

Küllem: széles mellkas, erősen dőlt lapockák, nagy szemek, szép alakú fülek
Felhasználási terület: hátas-, munkaló-, szabadidős lovaglás, trail, show, távlovaglás
Különleges jármódja: egyszerűen "4 beat intermediate gait" -nek nevezik, azaz egy squared gait, amely a tennessee walkeréhez és a pasoéhoz hasonló

Tennessee Walking Horse

Származás: Tennessee, USA
Kiinduló fajták: több amerikai fajta, többek között a Narragansett Pacer (kihalt), amerikai saddle horse, morgan horse, standardbred, angol telivér
A tenyésztés kezdete: ellenőrzött tenyésztés 1935-től
Méret: 140-170 cm
Szín: miden szín

Küllem: állított téglalapra emlékeztető formájú testfelépítés, a tenyésztő szövetségek nem állapítanak meg kötöttségeket

Felhasználási terület: angol-, westernstílus, szabadidős-, táv és túralovaglás, családi ló, show

Különleges jármódja:

Flat foot walk: tulajdonképpen nem más, mint egy lendületes, élénk lépés,
running walk: a flat walkhoz képest itt csupán megnő a sebesség, a lábsorrend ugyanaz,
rocking chair canter: összeszedett vágta, amely olyan érzést nyújt lovasának, mintha egy hintaszékben ülne.
A walk jármódokban a ló ütemesen biccent a fejével, sőt némelyik a fülével vagy a fogával is biccent. A hátulsó lábak különösen nagy tolóerőt fejtenek ki, amely az "Overstride"-hez vezet, mely során a ló hátulsó patáival az elülső nyomát akár 40 cm-rel is túllépheti.

Töltben járó ügetők

Származás: Németország
Kiinduló fajták: amerikai standardbred
A tenyésztés kezdete: 1996-tól
Méret: 148-165 cm
Szín: főként pej, sötétpej és fekete

Küllem: nincs különösebb korlátozás, teljesítményre tenyésztik

Felhasználási terület: szabadidős lovaglás, terep

Különleges jármódja: tölt minden változatban, alkalmanként versenyporoszka