Fajtakalauz Berber lovak Szöveg: Dr. Dieter Lansen Fotók: K. Tillisch, A. Schmelzer, C. Toischel
	A "berber" kifejezés alatt azokat a lovakat értjük, amelyeket Észak-Afrikában, főként Marokkóban, Tunéziában és Líbiában tenyésztenek. A fajta nevét - "Berberei" - a későbbi mór birodalomról kapta, amelynek területén ma a marokkói császárság és egyéb észak-afrikai államok osztoznak. A legtöbb és legjobb tisztavérű berber ló ma Algéria és Tunézia területén található. Egyes országokban gyakran angol telivérrel keresztezték a berbereket, másutt az arab telivér gyakorolt rájuk erőteljes hatást. .
A berber története A berber az Equus africanus Sanson fő törzse, amely egy erős csontozatú lótípus, hosszú, konvex profillal, erős, vastag nyakkal, kardos állású hátulsó végtaggal, mélyen tűzött farokkal és dús hosszúszőrökkel. Ez a ló (Equus africanus Sanson) bizonyára ugyanezen tulajdonságokért felelős géneket hordozta magában. A berbereknek ezt az ősi formáját azonban már csak elvétve vagy részleteiben tudjuk felfedezni. Ez a populáció a jégkorszak elől megmenekült vadlovak leszármazottjainak tekinthető, így valószínű, hogy a berber még az arab telivérnél is ősibb fajta, de minden bizonnyal az arab után a második legfontosabb fajta, amely az egész világ lótenyésztésére hatással volt. Egy tisztavérű berber mén, "Godolphin Barb" ("Godolphin Arabian" néven is ismert) a harmadik legfontosabb világfajta, az angol telivér egyik alapító ménje volt. Az andalúz kialakításában is szerepet kapott a berber, így jutott el a spanyol hódítók által elsőként az amerikai kontinensre is, így az ottani fajtákon is felismerhetők a berber tulajdonságai. Manapság újra léteznek olyan musztángtenyészetek, ahol a tiszta berber vonalakat próbálják újraéleszteni. A lipicai fajta kialakításában is jelenlévő berber lovak vére eljutott Kelet-Európába. Sajnos a berber, főként Európában, sohasem tudta kivívni magának az őt megillető elismerést, amelyet az arab és angol telivér kiharcolt magának. Ennek oka legfőképp az ismeret hiánya és a hiányos (gyakran teljesen hiányzó) származási lapok. Pedig nagy keleti írók és tudósok, komoly szakemberek elismerik a berberek elsőbbségét. Abd-el-Kader története például Aamru-el-Kais-ről szól, a VII. században élt nagyhatalmú arab uralkodóról, aki egyre azon fáradozott, hogy berber lovakból építse fel hadseregét - arab telivérekkel ezt elképzelhetetlennek tartotta. Egyes észak-afrikai primitív népek, például a tuaregek, nagyon hosszú ideje tenyésztik a berber fajtát. Lovaik a numídiai és a gyors, keleti lovak, illetve a vandálok - akik Kr. után 400 évvel érkeztek Afrikába, hogy megalapítsák a mór császárságot - nehéz testű lovainak vérét is magukban hordozzák. A gyakran párductarka mór lovakat Oppian már Kr. előtt 200 évvel magasztalta. Hannibál rettegett seregét is észak-afrikai lovakból építették fel. A berber lovak tehát már Kr. után 700 évvel honosak voltak Észak-Afrikában, amikor az arab telivér odakerült. Akkortájt, de főleg a VII. századtól, megkezdődött az arabokkal történő nemesítés és a két fajta keveredése. Gyakran adtak el berberként olyan lovat, amelyben csak kis vérhányad berber volt. A VIII. századtól a berber a mórokkal eljutott Európába és hatást gyakorolt az akkori fajtákra. Ismeretesek azok a berber versenyek, amelyeket a XVI. században II. Pál pápa kívánságára rendeztek Róma utcáin. A fajta a XVII. században érte el népszerűsége tetőfokát, amely azonban a későbbi túlzott keresztezések és keveredések miatt a XVIII. századtól ismét csökkenni kezdett. Az arabbal történő keresztezés részben igen kiváló lovakat is adott, amelyek a tisztavérű berbereket egyre jobban visszaszorították. Így hosszú időn keresztül tiszta és jó minőségű berbereket csak a sivatag peremén, illetve a hegyvidékeken lehetett találni, hála a tuaregeknek, akik vonakodtak arab telivért bevonni a tenyésztésükbe. A berber mindig is harci ló volt, eleinte a már említett hadvezérek, később a XIX. és XX. század észak-afrikai lovas harcosainak lova lett, ma pedig a bemutatók kedvelt csatajeleneteinek szereplői. Az egykori francia gyarmatosítók szívesen vitték haza magukkal lovaikat. Ezzel, és Afrika viszonylagos közelségével magyarázható a berber lovak nagy száma Franciaország területén. Európa északibb területeire csak jóval később jutottak el ezek a lovak. A berber külső és belső tulajdonságai A berber jelentősen különbözik a vele azonos tenyészkörzetben élő arab telivértől. Nagyobb, erőteljesebb, izmosabb és kerekebb, mint az arab telivér. További ismertetőjegyei az egyenes vagy enyhén kosfej, az aláállított és kardos hátulsó végtagok, az alacsony faroktűzés. A berber csontozata is jóval erőteljesebb az arabénál. A berber marmagassága típustól függően 145 - 160 cm között van, tehát egy középtermetű, kvadratikus testfelépítésű ló. A fej tehát a már említett profilú, a szemek élénkek, az orrnyílások tágak, az állkapocs erős. A magasan illesztett nyak középhosszú, izmos és szépen ívelt. A mellkas széles és elég mély, a lapocka jól fekvő és dőlt. A kifejezett mar egyenes felső vonallal, rövid hátban folytatódik, és csapott farban végződik. A végtagok erősek, nem mindig tökéletesek, de kemények, szárazak. A paták kicsik és kemények, gyakran finom bokaszőrök láthatóak. A legtöbb berber manapság szürke vagy pej színű. Eredetileg a sötétpej és pej szín volt az uralkodó, de az arab hatására megjelent a szürke szín is. A berber nagyon későn érő fajta, hatéves koráig csikónak tekinthető. Rendkívül szívós, igénytelen, erős és egészséges, erős csontozattal. Rövid távon nagyon gyors, és szinte hihetetlen kitartással győzi le a nagyobb távokat is. A lépése rövid, ügetése kielégítő, kissé akciós, vágtája könnyed, de nem elég tértnyerő. A berber nagyon kötődik gazdájához, erős idegzetű és jól alkalmazkodik. Ennek ellenére a gyakori tulajdonosváltozás megviselheti. A tartási körülményekkel szemben igénytelen, de szüksége van társaságra. A berberek típusai A különböző országok miatti, már említett eltérések mellett az eredet szerint is osztályozhatjuk a berbereket. Így létezik a magas fennsíkról származó, szárazabb, kisebb testű berber, valamint a síkvidéki, nagyobb testű és nehezebb berber típus. Emellett egyedi tenyészirányzatot képvisel az arab- és a még kevéssé ismert breton-berber. Az arab-berber Az arab berber ereiben a világ legnemesebb fajtájának vére csörgedezik. A numídiai lovak, a Kelet könnyű lovai, a vandálok nehezebb lovai és az arab telivér keresztezésével egy igazán értékes fajta jött létre. A tervszerű tenyésztés sokkal régebben kezdődött, mint gondolnánk. Krisztus után 700 esztendővel, amikor az arab telivér Észak-Afrikába került, valószínűleg már léteztek ilyen "keverékek". Ezeket kezdték a telivérekkel nemesíteni, és néhány száz évvel később ez a változat olyannyira elterjedt, hogy egészen visszaszorították az őshonos, tiszta berbereket. Az arab-berber fő tenyészkörzete ma Algéria, Tunézia és Franciaország. A tunéziai nemzeti ménes, El Bathan, Tunisz mellett található, és közel húsz fedezőménjével az egyik legjelentősebb tenyészetnek számít. Az arab-berber manapság nem csupán használati típus vagy véletlenszerű kereszteződés eredménye, hanem önálló fajtát képez, hasonlóan az anglo-arabhoz. A rendelkezésre álló tenyészanyagtól, tenyészcéltól és országtól függően az arab-berbernek is többféle típusa létezik, a könnyű telivértől a kifejezetten nehéztestű félvér változatig. A tenyésztés alapjául berber kancák szolgálnak, amelyeket arab mének fedeznek. A legsikeresebb párosításnak ez idáig a berber kanca x arab mén (50% - 50%), majd erre újabb berber mén (25% - 75%), bizonyult. A berber vérhányad semmiképpen nem kerülhet 25% alá. Újabban arab telivér kancák tenyésztésbe vételével is próbálkoznak, erről 1997-ben, a párizsi Berber Világtalálkozón született döntés. Az arab-berber fajtában a berber vérhányad általános szabályozására csak néhány európai országban került sor. Erre mindenképpen szükség van a lovak meghatározása és a törzskönyvezés miatt. Az észak-afrikai államokban az embereknek szükségük van az összes ismert változatra. A könnyű, 75% arab vérhányadú berberek szerepelnek a bemutatókon, az 50%-os, inkább tipikusnak mondható berberek vesznek részt a hétköznapi munkákban és a csupán 25% arab vérhányadú, nehéz berberek a keményebb munkából veszik ki részüket. Az arab-berber marmagassága 155 cm körüli, színe bármilyen lehet, a sárga mégis nagyon ritka. Az arab vérhányadtól függően vérmérsékletük és jellegük nagyon különböző lehet. Általánosságban mégis azt mondhatjuk, hogy az arab-berber egy középtermetű, szilárd jellemű, emberhez kötődő ló, amely nagy munkakészségű és kitartó, így kiválóan alkalmas távlovaglásra és hobbilovaglásra is. A breton-berber A berber ló e különösen nehéz testű változatát Algériában és Marokkóban tenyésztik, és - mint a neve is mutatja - a breton lóval való keresztezés eredménye,. A breton-berber szintén különálló fajtát képez és egyre elterjedtebb. Franciaországban a lovak névadásáról meg kell említenünk egy érdekes tényt: minden évben, az összes fajta (a telivérek kivételével) kap egy betűt, amely az adott évben született csikók nevének kezdőbetűje lesz (ez Magyarországon is így működik az ügetőlovak esetében). 1999-ben az "L", 2000-ben az "M", idén az "N" a soron következő kezdőbetű. Tenyésztő szervezetek A berber tenyésztést ma leginkább nagyobb ménesekben folytatják. Tunéziában a két leghíresebb ménes Tunisz közelében található, az egyik az 1881-ben alapított Sidi Thabet állami ménes, a másik az El Bathan (1872-ben alapították és 1956 óta független) nemzeti ménes, ötven ménnel. A tenyésztőket a Világ Berbertenyésztőinek Szövetsége (OMCB) fogja össze. Fajtanévjegy Származás: Észak-Afrika Marmagasság: 145 - 160 cm Színek: főként szürke, de az összes alapszín lehetséges Küllem: egyenes vagy enyhe kosfej, élénk szemek, kifejezett állkapocs, erős nyak, kvadratikus testfelépítés, mélyen tűzött farok, dús hosszúszőrök, száraz végtagok Belső tulajdonságok: emberhez kötődő, kitartó, nagy munkakészségű, jó idegzetű, barátságos Mozgás: kényelmes, biztos léptű, akciós, néha tölt jármód is lehet Alkalmazás: sokoldalúan használható ló, fogathajtásra, szabadidős lovaglásra, westernlovaglásra, díjlovaglásra és távlovaglásra